NAGYPÉNTEKI EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK

I. AZ ANYASZENTEGYHÁZÉRT
Az Isten Egyházáért imádkozzunk, testvérek, hogy Urunk, Istenünk vezesse békében, növelje egységben, s az egész világon tartsa meg épségben, és adja meg nekünk, hogy békés nyugalomban éljünk, és dicsőíthessük a mindenható Atyaistent!
Csendben imádkoznak, majd a pap folytatja:
Mindenható, örök Isten, te örök dicsőségedet Krisztus Urunkban minden népnek megmutattad: őrizd meg a megváltás művét, hogy Egyházad az egész világon elterjedjen, és állhatatos hittel kitartson neved megvallásában. Krisztus, a mi Urunk által. H.: Ámen.

II. A PÁPÁÉRT
A Szentatyáért, N. pápáért imádkozzunk, testvérek, az Úristen kiváltságos helyre emelte őt a püspöki rendben. Az Egyház javára tartsa meg jó egészségben és erőben, hogy tovább kormányozhassa Isten szent népét.
Csendben imádkoznak, majd a pap folytatja:
Mindenható, örök Isten, te irányítasz mindent a világon: hallgasd meg irgalmasan könyörgésünket, és tartsd meg kegyesen Szentatyánkat; segíts, hogy a keresztény nép gondviselésed kormányzásával ennek a pápának vezetése alatt gyarapodjék hitben és érdemekben. Krisztus, a mi Urunk által. H.: Ámen.

III. A PAPSÁGÉRT ÉS A HÍVEKÉRT
Most N. püspökünkért és minden püspökért, az áldozópapokért, a szerpapokért és az Egyházban szolgálatot teljesítő hívekért imádkozzunk, testvérek, valamint Isten egész népéért.
Csendben imádkoznak, majd a pap folytatja:
Mindenható, örök Isten, Szentlelked megszenteli és vezeti Egyházad minden tagját: hallgass meg minket, amikor a papságért és az összes hívekért hozzád esedezünk, hogy kegyelmed segítségével mindnyájan hűségesen szolgáljunk néked. Krisztus, a mi Urunk által. H.: Ámen.

IV. A KERESZTELENDŐKÉRT
A keresztség előtt állókért imádkozzunk, testvérek: az Úristen nyissa meg szívüket, és tárja fel előttük a kegyelem kapuját, hogy újjászületve a keresztség vizében, bűneik bocsánatát elnyerjék, és immár ők is a mi Urunk Jézus Krisztusban éljenek.
Csendben imádkoznak, majd a pap folytatja:
Mindenható, örök Isten, Egyházadat mindig új tagokkal gyarapítod: növeld a keresztelendőkben a hitet és igazságaid megértését; add, hogy a keresztség vizében újjászületve gyermekeid közé kerüljenek. Krisztus, a mi Urunk által. H.: Ámen.

V. A KERESZTÉNYEK EGYSÉGÉÉRT
Most imádkozzunk összes testvéreinkért, akik Krisztusban hisznek, hogy Urunk és Istenünk őket igaz tetteik útján –az egyetlen Egyházba gyűjtse össze, és őrizze.
Csendben imádkoznak, majd a pap folytatja:
Mindenható, örök Isten, ami szétszóródott, te összegyűjtöd, és amit összegyűjtöttél, megőrzöd: tekints kegyesen Fiad nyájára, és add, hogy a hit osztatlan épsége és a szeretet köteléke egyesítse azokat, akiket megszentelt az egy keresztség. Krisztus, a mi Urunk által. H.: Ámen.

VI. A ZSIDÓKÉRT
A zsidókért is imádkozzunk, testvérek, hogy azok, akikhez előbb szólott Urunk Istenünk, őt egyre jobban szeressék, és állhatatosan őrizzék a szövetségi hűséget.
Csendben imádkoznak, majd a pap folytatja:
Mindenható, örök Isten, te ígéreteidet Ábrahámnak és utódainak adtad:
hallgasd meg kegyesen Egyházad könyörgését, hogy az Ószövetség választott népe eljuthasson a megváltás teljességére. Krisztus, a mi Urunk által. H.: Ámen.

VII. AZOKÉRT, AKIK NEM HISZNEK KRISZTUSBAN
Most azokért imádkozzunk, akik nem hisznek Krisztusban! A Szentlélek világossága töltse el őket, hogy megtalálják ŐK is az üdvösség útját.
Csendben imádkoznak, majd a pap folytatja:
Mindenható, örök Isten, add, hogy azok, akik még nem hisznek Krisztusban, őszinte szívvel járjanak előtted, és találják meg az igazságot; mi pedig a kölcsönös szeretetben mindig előbbre haladjunk, és isteni életed titkának mélyebb megértésére vágyakozva tökéletesebb tanúságot tegyünk a világban isteni szeretetedről. Krisztus, a mi Urunk által. H.: Ámen.

VIII. AZOKÉRT, AKIK NEM HISZNEK ISTENBEN
Most azokért imádkozunk, akik nem hisznek Istenben, hogy őszinte szívvel az igazságot keresve megtalálják Istent, és kegyelmével eljussanak hozzá!
Csendben imádkoznak, majd a pap folytatja:
Mindenható, örök Isten, te úgy alkottál meg minden embert, hogy vágyakozó szívvel keressen téged, és csak benned találja meg nyugalmát: kérünk, add, hogy az emberek minden akadály ellenére örömmel valljanak igaz Istennek és az emberi nem Atyjának, és mindenki felismerje atyai jóságod jeleit, valamint híveid jótetteinek tanúságtételét. Krisztus, a mi Urunk által. H.: Ámen.

IX. A VILÁGI VEZETŐKÉRT
Az államfőkért és a hatóságokért imádkozzunk, testvérek: az Úristen irányítsa értelmüket és szívüket, hogy szándéka szerint szolgálják mindenki szabadságát és az áldott békét.
Csendben imádkoznak, majd a pap folytatja:
Mindenható, örök Isten, kezedben van az emberek sorsa és megszabod a népek jogait: tekints kegyesen azokra, akik fölöttünk hatalmat gyakorolnak, és add, hogy az igazi békesség, a vallás szabadsága és a népek jóléte megvalósuljon az egész világon. Krisztus, a mi Urunk által. H.: Ámen.

X. A SZENVEDŐKÉRT
Most azért imádkozzunk, kedves testvéreim, a mindenható Istenhez, hogy tisztítsa meg a világot minden tévelytől, a betegséget tartsa távol tőlünk, az éhínséget űzze el, a börtönöket nyissa meg, a bilincseket oldja fel, az utazóknak adjon biztonságot és szerencsés érkezést, a betegeknek gyógyulást, a haldoklóknak pedig örök életet.
Csendben imádkoznak, majd a pap folytatja:
Mindenható, örök Isten, szomorúak vigasztalója, bajbajutottak erőssége: jusson el hozzád könyörgésünk, amikor a sokféle bajból hozzád kiáltunk: érezzük mindnyájan boldog örömmel, hogy a megpróbáltatások idején velünk van irgalmas jóságod. Krisztus, a mi Urunk által. H.: Ámen.


XI. RENDKÍVÜLI KÖNYÖRGÉS A JÁRVÁNY IDEJÉN A járványban megbetegedettekért, az elhunytakért,és a szeretteiket elvesztőkért is imádkozzunk,testvérek,hogy megtapasztalhassa a keresztény nép:életünkben és halálunkban egyaránt mellettünk áll Krisztus, a Mindenség Királya.
Csendben imádkoznak, majd a pap folytatja:
Mindenható, örök Isten,tekints kegyesen aggodalmunkra,könnyítsd meg gyermekeid terhét,fogadd országodba az elhunytakat és erősítsd meg gyenge hitünket,ahogy megerősítetted Szent Fiadat,Jézus Krisztust,aki értünk kiürítette a szenvedés kelyhét. Add, hogy mindig kétkedés nélkül bízzunk atyai gondviselésedben. Krisztus, a mi Urunk által. H.: Ámen

Kettősség – a középpontban Jézussal

Virágvasárnap különös ünnep. Egyszerre van jelen a szertartásban az öröm és a halál, a dicsőség és a szenvedés, a nép lelkendezése és gyűlölettől eltorzult kiáltozása. Ugyanazok az emberek, akik az első evangéliumi szakaszban még hozsannát kiáltanak, a másodikban, a passióban már Krisztus kereszthalálát követik.
Ennek a hatalmas és drámai, színektől, képektől és érzelmektől fűtött történés-sornak a középpontjában pedig ott áll Jézus, a csöndes, a hallgatag, és mégis hallatlanul erőteljes, egyetlen szavával végpusztulást idéző, templomot tisztító vagy éppenséggel tanító, megbocsátásért imádkozó Megváltó.

Evangélium Mt 21,1-11

Amikor Jeruzsálemhez közeledve az Olajfák-hegyére, Betfagéba értek, Jézus elküldte két tanítványát ezekkel a szavakkal: „Menjetek előre a szemközti faluba. Ott mindjárt találni fogtok egy szamarat megkötve, és vele a csikóját. Oldjátok el és vezessétek hozzám! Ha valaki szólna valamit, mondjátok, hogy az Úrnak van rá szüksége, és mindjárt elengedi őket.” Ez azért történt, hogy beteljesedjék, amit a próféta jövendölt: Mondjátok meg Sion lányának: Íme, a királyod érkezik hozzád, Szelíden, szamárháton ülve, Egy teherhordó állat csikóján.
A tanítványok elmentek s úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik. Elhozták a szamarat és a csikóját, letakarták ruháikkal, ő pedig felült rá. A tömegből nagyon sokan az útra terítették ruháikat, mások ágakat tördeltek a fákról és az útra szórták. Az előtte járó és az utána vonuló tömeg így kiáltozott:
Hozsanna Dávid fiának!
Áldott, aki az Úr nevében jön!
Hozsanna a magasságban!
Amikor beért Jeruzsálembe, megmozdult az egész város, és kérdezgették: „Ki ez?” A tömeg pedig ezt felelte: „Ő a Próféta, Jézus, a galileai Názáretből.”


Elmélkedés

Az út a mi ajándékunk
Egy héttel húsvét előtt, virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezünk, s ezzel az ünneppel belépünk a nagyhétbe. A szentmise kezdetén a virágvasárnapi körmenet részeként olvassuk fel a bevonulásról szóló evangéliumi részt, a szentmisében pedig, az evangélium helyén Jézus szenvedésének története, a passió hangzik el. Ez a nap és az előttünk álló hét kettősséget mutat, az események és az emberi magatartás kettősségét. Egyrészről látjuk a boldog éljenzést, az emberek örömét, akik a városba érkező Jézust királyként köszöntik. Másrészt látni fogjuk a gyűlölettől és a haragtól ökölbe szorult kezeket, a hangos ordítást, a követelést, hogy Pilátus feszíttesse őt keresztre. Előbb nagy dicsőségben részesül Jézus, majd pedig megaláztatást kell elszenvednie. Most az emberek leveszik ruháikat, hogy az úton Jézus elé terítsék, később megszaggatják ruháikat annak jeleként, hogy nem akarják tovább hallgatni Jézust, mert szavait istenkáromlásnak tartják. Most minket is magával ragad az örömteli hangulat, pár nap múlva pedig vagy elmenekülünk az apostolokkal együtt vagy értetlenül állunk a kereszt alatt Jézus halála láttán.
Arra is érdemes odafigyelnünk, hogy milyen lelkülettel fogadja Jézus mindazt, ami körülötte és vele történik. Az ő küldetése, az ő útja hamarosan véget ér. Az út, amely a pusztaságból indult, ahol megkísértette őt a sátán hatalmat és dicsőséget felajánlva neki. A kísértés most is jelentkezik az emberek részéről, akik királyt látnak benne. Ezt a gondolatot azonban Jézus egészen egyszerűen hárítja el magától: szamárháton érkezik Jeruzsálembe. Egy valódi királytól, egy uralkodótól mást várnának az emberek, de a mi Urunk nem az ő elvárásaiknak akar megfelelni, hanem a mennyei Atyának engedelmeskedik. Mindig azt az utat járta, amit az Atya jelölt ki számára. A pusztától a Golgotáig. És ez az út egyáltalán nem mentes a kísértésektől. Ezt látjuk a bevonuláskor és ezt fogjuk látni az utolsó vacsora után is, amikor az Olajfák hegyén virraszt az Úr. Minden kísértésre ugyanaz a válasz: Jézus teljes bizalommal az Atyára hagyatkozik, rá bízza életét. Elutasítja ennek a világnak a dicsőségét, újra és újra a szelídség útját választja, mindvégig, a keresztig az engedelmesség és az alázat az útitársa.
A nagyhét egy útra hív minket, amely virágvasárnaptól húsvétig vezet, közben leülünk egy kis időre az utolsó vacsora termében, majd virrasztani és imádkozni megyünk az Olajfák hegyére. Utána elkísérjük az Urat a keresztúton a Golgotára, majd pedig harmadnap a sírhoz indulunk. Miért érdemes megtennünk ezt az utat? Mondok egy történetet: Egy fiú egyszer szép ajándékot akart adni egy lánynak, akit szeretett. Emlékezett rá, hogy a nagypapája régen mesélte, hogy a sziget túlsó oldalán gyönyörű kagylók vannak, ezért elindult és hozott egyet a lánynak. Ő mindjárt ezt kérdezte: Hol találtad? A környékünkön nincsenek ilyen szépek. A fiú elmesélte, hogy a sziget túlsó végéről hozta. A lány elismeréssel mondta: Bizony nagy utat tettél meg érte. A fiú erre csak ennyit mondott: A hosszú út is az ajándék része. Közben rád gondoltam.
Azzal a szándékkal induljunk el nagyheti utunkon, hogy ez legyen a mi ajándékunk az Úrnak. Minden lépésnél, minden nap gondoljunk őrá és az ő áldozatára. Gondoljunk arra, hogy szeretetből áldozta fel értünk életét.
Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te nem dicsőséges királyként vonultál be Jeruzsálembe, pedig sokan ezt várták tőled, hanem békét hozó szolgaként, Isten szolgájaként. Tudtad, hogy a megkezdett úton nem fordulhatsz vissza, mert akkor nem teljesítenéd a mennyei Atya akaratát. Tudtad, hogy nemsokára visszafelé kell jönnöd ugyanezen az úton. Pár nap múlva a keresztet hordozva mentél a másik irányba, ki a városból, a Golgota hegyére. Tudatosan vállaltad a szenvedést és az önfeláldozást, mert az Atya ezt az áldozatot kívánta tőled az emberekkel való végső és teljes kiengesztelődés érdekében. Uram, nekem is indulnom kell nyomodban a keresztúton, mert meghívsz, hogy én is hordozzam életem keresztjét. Meghívsz, hogy részesedjek szenvedésedben, mert részesíteni akarsz a feltámadás örömében is.

Abban az időben Lázár testvérei megüzenték Jézusnak: „Uram, nézd, beteg, akit szeretsz!” Amikor Jézus meghallotta ezt, így szólt: „Ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére fog szolgálni, hogy az Isten Fia megdicsőüljön.” Jézus szerette őket: Mártát, Máriát és Lázárt. Amikor tehát meghallotta, hogy Lázár beteg, két napig ott időzött még, ahol volt, aztán így szólt a tanítványokhoz: „Menjünk el ismét Judeába!”
Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban feküdt. Amint Márta meghallotta, hogy Jézus jön, eléje sietett, míg Mária otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! De tudom, hogy most is, bármit kérsz Istentől, megadja neked.” Jézus ezt felelte neki: „Testvéred fel fog támadni.” Erre Márta így szólt: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is hal, élni fog. Mindaz, aki él és hisz énbennem, az nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” Márta ezt válaszolta neki: „Igen, Uram! Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön!” Jézus a lelke mélyéig megrendült és megindult. Megkérdezte: „Hova temettétek?” Azok így szóltak: „Jöjj, Uram, és lásd!” Ekkor Jézus könnyekre fakadt. Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek, mennyire szerette őt!” Némelyek azonban így szóltak: „Ő, aki visszaadta a vak látását, nem akadályozhatta volna meg, hogy meghaljon?”
Jézus pedig, még mindig mélyen megrendülve a sírhoz ment, amely egy kővel elzárt barlang volt. Jézus így szólt: „Vegyétek el a követ!” Márta, az elhunyt testvére megjegyezte: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.” Jézus ezt válaszolta neki: „Mondtam már neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét!” Elvették tehát a követ. Jézus az égre emelte szemét, és így szólt: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én ugyan tudom, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló nép miatt mondom, hogy higgyék: te küldöttét engem!” E szavak után Jézus hangos szóval kiáltotta: „Lázár, jöjj ki!” A halott azonnal kijött, kezén és lábán a rátekert leplekkel, arcán pedig a kendővel, amelyet fejére csavartak. Jézus megparancsolta: „Oldjátok föl, hogy járni tudjon!” A zsidók közül, akik Máriához jöttek, sokan hittek Jézusban, miután látták, amit cselekedett.

Elmélkedés

Meglátni Isten dicsőségét
A mai evangéliumban szereplő Lázárt Jézus barátjának szoktuk nevezni, de János evangélista elbeszéléséből az is kiderül, hogy az ő két testvére, Márta és Mária is ugyanolyan közel álltak az Úr szívéhez. Amikor Jézus hírt kap arról, hogy Lázár beteg, akkor kissé elgondolkodik, majd prófétai módon beszél arról, hogy Lázár betegsége Isten Fiának megdicsőülésére fog szolgálni. A körülötte lévő tanítványok aligha értették, hogy mire gondol Mesterük, mi is csak a végkifejlet ismeretében értjük. Isten Fia megdicsőülésének gondolata már előkerült a nagyböjt folyamán. Jézus színeváltozására gondoljunk, amikor az isteni dicsőség fényében látja őt a három kiválasztott apostol és hallják az égből a mennyei Atya tanúskodását: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!” (Mt 17,5). A mostani esetben más jellegű az Úr megdicsőülése. Az a tény fog számára dicsőséget szerezni és az fogja az emberekben felébreszteni a hitet, hogy feltámasztja Lázárt a halálból. Cselekedetében, csodájában az ő isteni hatalma mutatkozik meg.
Jézus néhány nap késlekedéssel indul útnak. Szándéka, célja világos, fel akarja támasztani Lázárt. Haláláról csak ő tud, a jelenlévők továbbra is azt gondolják, hogy Lázár „csak” beteg, s abban bíznak, hogy majd meggyógyul. Ha a történet rövid változatát olvassuk, akkor nem derülnek ki ezek a részletek, ezért érdemes a teljes történetet végigolvasnunk János evangéliumának 11. fejezetében (vö. Jn 11,1-45).
Amikor Jézus megérkezik Betániába, akkor Lázár már négy napja halott. Ebben a faluban jól ismerték Jézust és azt is tudták róla, hogy a három testvér házában szokott megszállni jeruzsálemi tartózkodása idején. Amikor megpillantják a falu határában, rögtön megviszik a hírt a két nővérnek, Márta indul elé, Mária azonban otthon marad. Jézus és Márta beszélgetése a feltámadásról szól. Látszólag ugyanarról beszélnek mindketten, de hamar kiderül, hogy egészen másra gondolnak a feltámadással kapcsolatban. Márta azt gondolja, hogy majd az idők végén, a halottak feltámadásának napján új életre fog kelni Lázár. Jézus azonban tudja, hogy hamarosan, szinte perceken belül meg fog ez történni. Márta szavaiból egy kis szemrehányás sugárzik, aztán rögtön kifejezi bizalmát. Nehezményezi, hogy Jézus nem jött korábban, mert akkor meggyógyíthatta volna Lázárt, aztán kifejezi hitét, hogy Isten mindenkor teljesíti Jézus kérését. Ahogyan korábban a tanítványok nem értették Jézus kijelentését, most Márta sem érti egészen az Úr szavait. Ugyanakkor szívét egyre inkább eltölti a remény, hogy ha más emberek tehetetlenül állnak is a halál tényével szemben, Jézusnak mindenhez van hatalma. Mind a tanítványok, mind pedig Márta értetlenségéből levonhatjuk azt a tanulságot: Jézus szavainak és cselekedeteinek megértése nem könnyű számunkra, mert ő olyan területre visz bennünket, ahol nincsenek bizonyosságok, ez már a hit világa.
Jézus lelkiállapotát így írja le az evangélista: a lelke mélyéig megrendült és megindult, majd pedig könnyekre fakadt. Ekkor kéri, hogy vezessék a sírhoz. Miután elhengerítik a sírt lezáró követ, elhangzik felszólítása: „Lázár, jöjj ki!” És Lázár kijön a sírból. Az első pillanatokban még ő sem érti, hogy mi történt vele, hol van tulajdonképpen és miért állnak körülötte ennyien csodálkozva.
A halál hitünk egyik legnagyobb próbatétele. Ilyenkor mutatkozik meg leginkább, hogy kinek fogy el és kinek marad meg a hite. Ha hiszünk, meglátjuk Isten dicsőségét!

"Én a világ világossága vagyok", mondja a mi Urunk, * "Aki engem követ, övé lesz az élet világossága."

EVANGÉLIUM Szent János könyvéből (Jn 9,1-41)

Abban az időben: Jézus útközben látott egy vakon született embert. Tanítványai megkérdezték tőle: Mester, ki vétkezett, ez vagy szülei, hogy vakon született?” Jézus ezt felelte: „Sem ez nem vétkezett, sem a szülei. Mindez azért van, hogy megnyilvánuljanak rajta Isten tettei. Amíg nappal van, nekünk annak tetteit kell cselekednünk, aki engem küldött. Eljön ugyanis az éjszaka, amikor senki sem cselekedhet. Amíg a világban vagyok, világossága vagyok a világnak.” E szavak után a földre köpött, sarat csinált a nyállal, a sarat a vak szemeire kente, és így szólt: „Menj, mosakodj meg a Silóé tavában.” Silóé annyit jelent, mint Küldött. Ő elment, megmosdott, és amikor visszatért, már látott. A szomszédok, és akik azelőtt koldusként ismerték, így szóltak: „Nem ez az, aki itt ült és koldult?” Egyesek azt mondták, hogy: „Ez az!” Mások pedig: „Nem, csak hasonlít rá.” Ő azonban kijelentette:” Én vagyok az!” Erre az embert, aki nemrég még vak volt, odavitték a farizeusokhoz. Aznap ugyanis, amikor Jézus sarat csinált és megnyitotta a vak szemét, szombat volt. Ezért a farizeusok is megkérdezték tőle, hogyan kezdett látni. Ezt válaszolta: „Sarat tett a szememre, megmosdottam, és most látok.” A farizeusok közül egyesek megjegyezték: „Nem Istentől való az az ember, hiszen nem tartja meg a szombatot.” Mások azonban így szóltak: „Bűnös ember hogyan tudna ilyen csodákat tenni?” És szakadás támadt köztük. Azután újból faggatni kezdték a vakot: „Te mit gondolsz arról, aki megnyitotta szemeidet?” Ő azt felelte: „Hogy próféta!” A zsidók ezt felelték neki: „Te oktatsz minket, aki mindenestül bűnben születtél?” És kitaszították őt. Jézus meghallotta, hogy kitaszították. Amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel-e az Emberfiában?” Ő így válaszolt: „Ki az, Uram, hogy higgyek benne?” Jézus ezt felelte: „Látod őt, aki veled beszél: ő az!” Mire az ember így szólt: „Hiszek, Uram!” És leborult előtte. Azután Jézus ezt mondta: „Ítélkezni jöttem a világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, megvakuljanak.” Meghallotta ezt néhány körülötte álló farizeus, és megkérdezte: „Csak nem vagyunk mi is vakok?” Jézus így felelt: „Ha vakok volnátok, bűnötök nem volna. De ti azt mondjátok, hogy láttok, ezért megmarad bűnötök.”

Elmélkedések:

Egy sokat tapasztalt, idős, osztrák püspök (Reinhold Stecher) így mesélte el élete legrövidebb prédikációjának élményét: egyszer fogyatékos, szellemileg sérült gyermekekhez hívták bérmálni. A körükben működő káplán csak azt kérte a főpásztortól, a prédikáció nem lehet 3 percnél hosszabb. Fejtörést okozott a püspöknek, aki székesegyházhoz, tömött termekhez, vidéki templomokhoz, jámbor apácákhoz vagy kritikus fiatalokhoz szokott, mit is mondjon ilyen rövid idő alatt? Eljött az óra, ott ültek előtte a bérmálkozók. Így kezdte: „Kedves gyerekek, a mama, a papa és a testvérek, meg a nénik, bácsik szeretnek Benneteket. És a nővérek is szeretnek Titeket. Meg akarják mutatni, hogy szeretnek Titeket. És ilyenkor megsimogatják a fejeteket, a hajatokat és arcotokat, ahogyan én is most ezt teszem... A bérmáláskor – Isten szeretete simogat meg Benneteket, mert ő szeret Titeket. Ha tehát ezzel a szent olajjal keresztet rajzolok a homlokotokra, akkor maga a jó Isten simogat meg Titeket…” Aztán jött a bérmálás: egy fiú elé lépett a püspök, akit a mamája a karjában tartott, alig tudta lefogni görcsösen hadonászó mozdulatait. Amikor pedig a krizmával a homlokát érintette, elhúzódott a szája, mintha mosolygott volna és nagynehezen ezt mondta: s-sííí-mogat... És szája sarkából lecsöppent egy kis nyál a szép ünnepi ruhájára. Anyja veszi a zsebkendőt, hogy letörölje, és ugyanazzal a mozdulattal rögtön saját könnyeit is beletörli (Hétköznapi morzsák, örök bölcsességek, Bp. 1992,74-77).

1. Isten simogató szeretete, törődése, atyai gondoskodása, vigasztalása végigvonul az egész üdvtörténeten. Ott van Ábrahám, Jákob, Mózes életében, körülöleli a magányos Illést, de ezt érzi a süketnéma, a naimi ifjú, akinek koporsóját érintette az Úr, a gyermekek és a mai Evangélium vakon született embere is. János evangélista a vakon született meggyógyításának történetében tragikus iróniával szemlélteti a világosság és a sötétség különbségét. Az egyik oldalon áll Jézus, világos tettekkel, beszédével, átlátható, segítőkész személyiségével. Õ maga a Világosság, mellette az, aki sohasem látott még az életében, akinek eddig csak éjszaka volt, most viszont ajándékul kapta a látást, a világosságot, a fényt. A másik oldalon viszont ott állnak Jézus ellenfelei, a „jól látók”, a farizeusok, az írástudók, akiknek nem kell se fény, se szemüveg, akik nem hisznek Jézusban, mindent tökéletesen tudnak, látnak nélküle. Micsoda ellentét a világosság és a sötétség között! „Az igazi világosság ... a világba jött... mégsem ismerte fel őt a világ...” (Jn prológus 1,9-10). És a küzdelem tart, olykor iszonyú méreteket ölt, gondoljunk csak arra, mennyi az aljas rosszindulat, a feneketlen homály, a szellemi tunyaság, vakság... Sokszor az az érzésünk, szinte teljesen ki vagyunk szolgáltatva a „sötétség hatalmának” (vö. Lk 22,53), mintha Jézus szenvedésének órája állandósult volna a világban, az éjszaka (vö. Jn 13,30). A szenvedés misztériuma pedig egészen átjárja a világot: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46)

2. Ez azonban mégsem a teljes igazság: a vakon született szemei megnyílnak, megvilágosodik, mert Jézussal, a világ Világosságával találkozik, aki megérinti őt. Így a vak mindannyiunk szimbóluma. Aki erre a világra születik, az mind a sötétség hatalma alatt áll, vak, mert homályban botorkál. A sötétségből „csodálatos világosságára” (1 Pt 2,9) Isten hívott meg minket, a sötétség birodalmából kiragadva áthelyezett bennünket szeretett Fia országába, a Világosságba (vö. Kol 1,12). A vaknak meg kellett fürödnie a Silóé-tavában. Onnét visszatérve nyerte vissza a látását. Az egyházatyák ebben is a keresztség előképét látják: a Jézusban hívő ember a megtisztulás fürdőjében világosodik meg, ugyanúgy fokozatosan jut el a teljes hitvallásig, mint a szamáriai asszony Jákob kútjánál. A tanítványaival mellette elhaladó Jézusban először csak egy közönséges embert vesz észre, aki megérinti őt. Majd a farizeusok vádaskodásaira megvallja: Jézus próféta. Miután pedig kiutasítják a zsinagógából, mert nem engedi magát megfélemlíteni, újra találkozik Jézussal, leborul előtte és csak ennyit mond: „Hiszek Uram!” – de ebben benne van minden. A vak ember ekkor jut teljes és tökéletes látásra.

3. Egy idős pap mesélte, a világháború után, hadikórházban egy megvakult fiatalemberrel találkozott. Szemébe hullott gránátszilánkok vették el a szeme világát. A kétségbeesett férfi ezt kérdezte tőle: „Mondja, számomra most már mindig éjszaka lesz csak?” A pap nehézkesen magyarázta, hogy helyzetén aligha lehet változtatni, mire a férfi hirtelen a mellét verve folytatta: „persze, mert elhagytam az Istent!” Hosszú beszélgetés után meggyónt, felvette a szentségeket és megnyugodott. A pap távozásakor ezzel köszönt el: „Vakságom által lettem igazán látóvá!” Jézus szavai tényleg betelesednek: „akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, megvakuljanak”. El sem tudjuk képzelni az életünket a tájékozódás fontos, természetes eszköze, a látás nélkül, de ennél még fontosabb a hit szemével, az örök élet felé pillantás.

A középkorban nagyböjt 4. vasárnapjának stációja a római Jeruzsálemi Szent Keresztről elnevezett bazilika volt. Laetare - vasárnapján a pápa egy rózsaszállal a kezében vonult be a templomba, a kísérő papság is díszes, rózsaszínű öltözetben. A katekumenek pedig a 121. zsoltárt énekelték: „Örvendek, amikor azt mondták nekem, az Úr házába megyünk”, mint azelőtt a Jeruzsálem felé tartó zarándokok. A XI. századtól e napon a pápa arany rózsát áldott meg és a lelki tavasz szimbólumaként egy-egy kimagasló teljesítményt nyújtó személyiségnek adományozta (talán ez volt a későbbi Nobel-díj őse). A mennyei Jeruzsálem örök világossága felé haladva örüljünk mi is annak, hogy Isten megérinti a lelkünket, sebzett világunkat simogatja, gyógyítja, ápolja – mi lenne velünk, ha hiányozna Isten jóságának simogató szeretete? Pál apostol ókeresztény himnusza húsvétot váró hitre szólít: „Ébredj, ki alszol, támadj fel holtodból, és Krisztus rád ragyog!” (Ef 3,14) - Ámen.

Pákozdi István/MK

Evangélium: Jn 4,5-42

Abban az időben: Jézus Szamaria egyik városába, Szikárba érkezett, közel ahhoz a földhöz, amelyet Jákob adott fiának, Józsefnek. Ott volt Jákob kútja. Mivel Jézus útközben elfáradt, leült a kútnál. Az idő dél felé járt.
Közben odajött egy szamariai asszony, hogy vizet merítsen. Jézus megkérte: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek. Az asszony elcsodálkozott: „Hogyan kérhetsz te, zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól inni?” A zsidók ugyanis nem érintkeznek a szamaritánusokkal.
Jézus így felelt: „Ha ismernéd Isten ajándékát, és tudnád, hogy ki mondja neked: Adj innom!, inkább te kérnéd őt, és ő élő vizet adna neked.” Az asszony ezt felelte: „Uram, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vennéd az élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki nekünk ezt a kutat adta, amelyből ő maga is ivott, meg a fiai és az állatai?”
Jézus erre megjegyezte: „Mindaz, aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, nem szomjazik meg soha többé. Az a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” Erre az asszony megkérte: „Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne legyek szomjas, és ne kelljen ide járnom vizet meríteni!”
Jézus így szólt: „Menj, hívd a férjedet, és jöjj ide!” Az asszony ezt felelte: „Nincs is férjem!” Mire Jézus: „Jól mondod, hogy nincs férjed. Mert öt férjed volt, és akid most van, az sem a férjed. Ezt helyesen mondtad.” Ekkor így szólt az asszony: „Uram, látom, hogy próféta vagy! Atyáink ezen a hegyen imádták Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálem az a hely, ahol imádni kell őt.”
Jézus ezt felelte: „Hidd el nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor az Atyát nem itt és nem is Jeruzsálemben fogjátok imádni. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi pedig azt, akit ismerünk, hiszen az üdvösség a zsidóktól ered. De eljön az óra, sőt már itt is van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat vár. Isten ugyanis Lélek, ezért akik őt imádják, lélekben és igazságban kell imádniuk.” Az asszony így szólt: „Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek. Ha majd eljön, ő tudtunkra ad mindent.”
Erre Jézus kijelentette: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” Tanítványai éppen visszaérkeztek, és meglepődtek, hogy asszonnyal beszélget. De nem kérdezte meg egyikük sem: „Mit akarsz tőle?”, vagy: „Miért beszélgetsz vele?” Az asszony pedig otthagyva korsóját, elsietett a városba és elmondta az embereknek: „Gyertek, nézzétek meg azt az embert, aki mindent elmondott, amit tettem! Lehet, hogy ő a Krisztus?” Ki is jöttek a városból, és odagyűltek köréje. Közben a tanítványok megkínálták őt: „Mester, egyél!” Jézus azonban ezt mondta nekik: „Van nekem olyan ételem, amelyről ti nem tudtok!” Erre a tanítványok kérdezgetni kezdték egymást: „Talán valaki hozott neki ennivalót?” De Jézus megmagyarázta: „Az én ételem az, hogy megtegyem annak akaratát, aki engem küldött, és hogy befejezzem az ő művét. Ugye, azt mondjátok: Még négy hónap, és itt az aratás. Íme, én azt mondom nektek: Emeljétek fel szemeteket és nézzétek a földeket, aranysárgák már, készek az aratásra. Az arató elnyeri most jutalmát: Begyűjti a termést az örök életre, hogy aki vetett, együtt örülhessen azzal, aki arat. Mert igaza van a közmondásnak: Az egyik vet, a másik arat. Én azért küldtelek titeket, hogy learassátok, amivel nem ti fáradtatok. Mások fáradoztak, ti pedig az ő munkájukba álltatok be.”
Abból a városból, a szamaritánusok közül sokan hittek benne, mivel az asszony tanúsította: „Mindent elmondott, amit tettem.” Mikor azután kijöttek hozzá a szamaritánusok, megkérték őt, hogy maradjon náluk. Ott is maradt két napig. Ezután így szóltak az asszonyhoz: „Most már nem a te szavadra hiszünk. Hallottuk őt mi magunk is, és tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője.”

Elmélkedés

Találkozás az irgalmas Istennel
Egyszer egy fiatal elment egy bölcshöz, hogy tanuljon tőle. Két napig tartott az út, mire felért a hegyre, ahol a bölcs lakott. Éppen ült a háza előtt és teát ivott. Elmondta neki, hogy tanulni jött, aztán elmondta, hogy eddig mi mindent tanult az iskolákban. A bölcs öreg türelmesen végighallgatta, majd így szólt: „Gyere vissza egy hónap múlva!” A fiatal a megbeszélt időben újra megjelent a bölcsnél, aki most is üldögélt a háza előtt és teát ivott. Az ifjú rögtön elmesélte, hogy odahaza megbeszélte a barátaival, miért is küldhette őt haza az első találkozáskor, el is mondta azt a néhány lehetséges dolgot, amit egy hónap alatt kitaláltak. Az öreg most is türelmesen végighallgatta, aztán csak ennyit mondott: „Gyere vissza egy hónap múlva!” Amikor a második egy hónap után visszajött, a háza előtt üldögélő és teázó öregnek elmondta, hogy nem beszélt senkivel, csak önmaga gondolkodott azon, hogy miért küldhette el másodszor is, és felsorolta, ami eszébe jutott. A végén a bölcs ismét csak ennyit mondott: „Gyere vissza egy hónap múlva!” Amikor a harmadik hónap elteltével ismét eljött, leült az öreggel szemben és csak hallgatott. Csak várt, de nem szólalt meg. Egy idő után az öreg felállt, bement a házába, hozott neki egy üres csészét és a kezébe adta, majd öntött neki a teából. Közben ezt mondta: „Eddig tele volt a csészéd, nem tudtam volna neked teát adni. És tele volt a szíved mindenféle gondolattal, nem fért volna bele a tanításom. De most már tudlak tanítani.”
Jézus és a szamariai asszony találkozását olvassuk a mai evangéliumban. A találkozás Jákob kútjánál történik. A hosszas beszélgetés során az asszony szépen feltárja az Úr előtt szívét, közben meglepődik azon, hogy az idegen ismeri életének legnagyobb gondját és titkát, elmondja neki vágyait, hogy mitől lehetne könnyebb az élete. Párbeszédüket hallva végig olyan érzésünk van, hogy a beszélgetés során kitisztul, kiüresedik a szíve. A mindennapi élet gondja elszáll, szertelen vágyai csillapodnak. Mindez Jézus segítségével történik, akinek mindvégig éppen az a szándéka, hogy a helytelen vágyak és gondolatok eltűnjenek az asszony szívéből és helyükbe majd újakat tudjon tölteni. Találkozásuk pillanatában csak az asszony korsója üres, a szíve nem. De a beszélgetés végére alkalmassá válik arra, hogy megkapja Jézustól az örök élet vizét és a hitet.
És még egy gondolat az evangéliumi jelenet helyszínével kapcsolatban. A találkozás egy Szikar nevű városnál történt. Ezen a földön telepedett le Jákob, miután kibékült testvérével, Ézsauval. Ézsau hosszú évekig haragudott testvérére, mert csellel elvette tőle az elsőszülöttségi jogot és az atyai áldást is megszerezte. Ez a föld tehát a megbocsátás, a kiengesztelődés helye volna, de nem volt az, mert a zsidók és a szamaritánusok között ellenségeskedés volt, s ez Jézus korában már évszázadok óta tartott. A zsidók és a szamaritánusok nem érintkeztek, nem beszéltek egymással. Ezért lepődik meg az asszony is, hogy Jézus szóba áll vele és a segítségét kéri. Jézus és a szamariai asszony találkozásában meg kell látnunk azt a jelképet, hogy az Úr újra a megbocsátás helyévé teszi ezt a földet. Ezt a gondolatot erősíti az, hogy egy bűnös asszonyról van szó, vele találkozik a mindenki számára megbocsátást hirdető és megbocsátó Jézus. A nagyböjt a mi számunkra is lehetőség, hogy az irgalmas Istennel találkozzunk.
© Horváth István SándorTalálkozás az irgalmas Istennel
Egyszer egy fiatal elment egy bölcshöz, hogy tanuljon tőle. Két napig tartott az út, mire felért a hegyre, ahol a bölcs lakott. Éppen ült a háza előtt és teát ivott. Elmondta neki, hogy tanulni jött, aztán elmondta, hogy eddig mi mindent tanult az iskolákban. A bölcs öreg türelmesen végighallgatta, majd így szólt: „Gyere vissza egy hónap múlva!” A fiatal a megbeszélt időben újra megjelent a bölcsnél, aki most is üldögélt a háza előtt és teát ivott. Az ifjú rögtön elmesélte, hogy odahaza megbeszélte a barátaival, miért is küldhette őt haza az első találkozáskor, el is mondta azt a néhány lehetséges dolgot, amit egy hónap alatt kitaláltak. Az öreg most is türelmesen végighallgatta, aztán csak ennyit mondott: „Gyere vissza egy hónap múlva!” Amikor a második egy hónap után visszajött, a háza előtt üldögélő és teázó öregnek elmondta, hogy nem beszélt senkivel, csak önmaga gondolkodott azon, hogy miért küldhette el másodszor is, és felsorolta, ami eszébe jutott. A végén a bölcs ismét csak ennyit mondott: „Gyere vissza egy hónap múlva!” Amikor a harmadik hónap elteltével ismét eljött, leült az öreggel szemben és csak hallgatott. Csak várt, de nem szólalt meg. Egy idő után az öreg felállt, bement a házába, hozott neki egy üres csészét és a kezébe adta, majd öntött neki a teából. Közben ezt mondta: „Eddig tele volt a csészéd, nem tudtam volna neked teát adni. És tele volt a szíved mindenféle gondolattal, nem fért volna bele a tanításom. De most már tudlak tanítani.”
Jézus és a szamariai asszony találkozását olvassuk a mai evangéliumban. A találkozás Jákob kútjánál történik. A hosszas beszélgetés során az asszony szépen feltárja az Úr előtt szívét, közben meglepődik azon, hogy az idegen ismeri életének legnagyobb gondját és titkát, elmondja neki vágyait, hogy mitől lehetne könnyebb az élete. Párbeszédüket hallva végig olyan érzésünk van, hogy a beszélgetés során kitisztul, kiüresedik a szíve. A mindennapi élet gondja elszáll, szertelen vágyai csillapodnak. Mindez Jézus segítségével történik, akinek mindvégig éppen az a szándéka, hogy a helytelen vágyak és gondolatok eltűnjenek az asszony szívéből és helyükbe majd újakat tudjon tölteni. Találkozásuk pillanatában csak az asszony korsója üres, a szíve nem. De a beszélgetés végére alkalmassá válik arra, hogy megkapja Jézustól az örök élet vizét és a hitet.
És még egy gondolat az evangéliumi jelenet helyszínével kapcsolatban. A találkozás egy Szikar nevű városnál történt. Ezen a földön telepedett le Jákob, miután kibékült testvérével, Ézsauval. Ézsau hosszú évekig haragudott testvérére, mert csellel elvette tőle az elsőszülöttségi jogot és az atyai áldást is megszerezte. Ez a föld tehát a megbocsátás, a kiengesztelődés helye volna, de nem volt az, mert a zsidók és a szamaritánusok között ellenségeskedés volt, s ez Jézus korában már évszázadok óta tartott. A zsidók és a szamaritánusok nem érintkeztek, nem beszéltek egymással. Ezért lepődik meg az asszony is, hogy Jézus szóba áll vele és a segítségét kéri. Jézus és a szamariai asszony találkozásában meg kell látnunk azt a jelképet, hogy az Úr újra a megbocsátás helyévé teszi ezt a földet. Ezt a gondolatot erősíti az, hogy egy bűnös asszonyról van szó, vele találkozik a mindenki számára megbocsátást hirdető és megbocsátó Jézus. A nagyböjt a mi számunkra is lehetőség, hogy az irgalmas Istennel találkozzunk.

Imádság

Uram, Jézusom! Hiszem, hogy te vagy az élő víz forrása. Hiszem, hogy te vagy a világ Üdvözítője. Hiszem, hogy a te tanításod az örök életre vezető út. Lelkem szomjazik az élő vízre, az élő hitre. Ébressz bennem szomjúságot a te igazságod iránt! Ébressz bennem vágyat az örök élet iránt! A te szavadban felismerem az örök élet, az üdvösség tanítását. Add nekem az élő vizet, amely csillapítja szívem és lelkem szomjúságát! Uram, a te tekintetedből nem elítélés, hanem megbocsátás sugárzik. Bizalommal sietek feléd, mert nálad rátalálok az irgalmas szeretetre. Hiszem, hogy irgalmad nagyobb bűneimnél.

Abban az időben:
"Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és (ennek) testvérét Jánost, s külön velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: az arca ragyogni kezdett, mint a nap, a ruhája pedig vakító fehér lett, mint a fény. És íme, megjelent nekik Mózes és Illés: Jézussal beszélgettek. Ekkor Péter így szólt Jézushoz: ,,Uram, jó nekünk itt lennünk! Ha akarod, felállítok itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!'' Még beszélt, amikor íme, fényes felhő borította be őket, és a felhőből egy hang hallatszott: ,,Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!''
Ennek hallatára a tanítványok földre borultak és nagyon megrémültek. De Jézus odament hozzájuk, megérintette őket, és ezt mondta: ,,Keljetek fel, és ne féljetek!'' Amikor szemüket fölemelték, nem láttak mást, csak Jézust egymagát.
A hegyről lejövet Jézus a lelkükre kötötte: ,,Senkinek se szóljatok a látomásról, míg az Emberfia a holtak közül fel nem támad!''

Nagyböjt II vasárnapjának evangéliumi eseménye egy úthoz kötődik. „Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, s külön velük fölment egy magas hegyre. Ott színében elváltozott előttük.”

Érdekes módon Jézus megtiltotta az apostoloknak, hogy beszéljenek erről az élményről. Nyilván csak addig az időig szólt a tiltás, amíg „az emberfia halottaiból fel nem támadt.” A feltámadás eseménye előtt nem volt mihez viszonyítani ezt a rendkívüli élményt. Miután Jézus feltámadt halottaiból az apostolok erről is szólhattak, sőt küldetést kaptak, hogy hirdessék mindazt, ami Vele kapcsolatos. Így jut el hozzánk ennek a titokzatos eseménynek az üzenete.

A három apostolnak a Tábor hegyén lenyűgöző, örömteli az élményben volt része. Azonban később egy másik hegyen, az Olajfák kertjében látniuk kellett azt is, hogy Jézus kereszt áldozata előtt vérrel verítékezett. Most lenyűgöző fényességben sütött át Istensége az emberségén, miközben az Ószövetség két nagy alakjával Illéssel és Mózessel beszélt. A tapasztalat hatására átértékelődött az apostolok hite, Jézushoz fűződő viszonya, amely a feltámadás után lett a nyilvánvaló.

Az evangéliumi rész, hozzánk intézett üzenetén gondolkodva azt mondhatjuk, hogy nekünk is kell, hogy legyen „Tábor hegyünk” ahol átértékelődik és mélyül a hitünk, és az Úrhoz fűződő kapcsolatunk. Gyakran ilyen „Tábor hegy”-ként kínálja fel magát a mindennapok tapasztalata, valamilyen rendkívüli élmény, vagy egy – egy kegyelmi időszak, mint például a nagyböjti szentidő.

Mindezekkel szemben nem állhatunk meg a felszínnél. Mélyebbre kell ásnunk, és keresnünk kell annak a ragyogását, áttetszését, ami a lényeghez tartozik, ami mélyről tör fel. Ehhez kegyelemre és erőfeszítésre van szűkségünk. A nagyböjt kegyelmi ideje ebben az évben újra megadatott, az erőfeszítést mindenkinek személyesen kell megtennie.

Talán segít az, hogyha konkrét feladatokat tűzünk magunk elé, és kitartóan fáradozunk azok megvalósításán. Fontos, hogy gyakorlatiasak, és kivitelezhetők legyenek ezek a jó feltételek.

Például elhatározásunk lehet, hogy a hét folyamán, amikor erre alkalmunk nyílik a család együt vesz részt a keresztúton, vagy egy szentmisén. Választhatunk egy közös estét, amikor a család tagjai együtt imádkoznak, beszélgetnek a keresztény életről, vallásos témákról. Nagyböjti önmegtagadásunkat kiegészíthetnénk azzal, hogy egy ismerős rászorulót támogatunk. Végül is ez az időszak jó alkalom arra, hogy felülvizsgáljuk kapcsolatainkat, a dolgokhoz való viszonyulásunkat.

Lehet, hogy épp a kötelességünk teljesítésénél akad javítani valónk, úgy hogy több lélekkel, lelkesedéssel teljesítsük a ránk háruló feladatokat. Végül is a mindennapokban ezernyi lehetőség kínálkozik, hisz a szeretet találékony, csak meg kell találnunk, amit nekünk kell megtennünk. Arra mindenképp szükségünk van, hogy a nagyböjt kimozdítson megszokottságunkból, és egy buzgóbb vallásos élet reményében elinduljunk Húsvét ünnepe felé.

Imádság

Mennyei Atyánk! Megerősít minket a te tanúságtételed. Hisszük, hogy Jézus a te szeretett Fiad, ezért őt hallgatjuk és őt követjük! Felvesszük újra életünk keresztjét és elindulunk Jézussal! Nem csupán arra gondolunk, hogy életünk végén a halál vár minket, hanem távolabb nézünk, hiszünk a feltámadásban, hiszünk az örök életben. Életünk leggyengébb pillanata az, amikor meghalunk. De könnyebb erre a pillanatra felkészülnünk annak tudatában, hogy a halál után a te kegyelmedből új életre támadunk. Hisszük, hogy te vagy lelkünk gyógyítója. Hisszük, hogy a mennyországba, az örök boldogságba hívsz minket. Légy irgalmas hozzánk, és add meg nekünk a bűnbocsánat tiszta örömét!