A bûnbánati napokon az Egyház megrendüléssel, a vezeklés és hálaadás szellemében emlékezik meg Krisztus kínhaláláról, mely minket bûneink terhétõl megszabadított. Csatlakozunk Urunk áldozatvállalásához, hogy saját és mások bûneiért engesztelve kiegészítsük azt, ami még hiányzik Krisztus szenvedéseibõl (Kol 1,24). Ugyanakkor erõsítjük magunkat, hogy a kísértéseknek könnyebben ellenálljunk.

E napokon különféle önmegtagadásokkal, imádsággal, jócselekedetekkel hozzuk rneg saját áldozatunkat. A bûnbánati nap eszközei közül az egyház hagyományai értelmében kiemelkedik a böjtölés: Krisztus engedelmes áldozatában való részvételnek jele egyben a testi ember fölötti uralom jelképe és kiváló fegyvere (Mt 9,15 és 17,20; vö. VI. Pál pápa intelmével).

Bár a keresztény ernber egész életét átjárja a bûnbánat szelleme és gyakorlata, az Egyház kijelöl egyes kötelezõ bûnbánati napokat is, hogy egymást támogatva, a közösség egységében hozzuk meg az illetõ liturgikus naphoz is hozzá tartozó áldozatot. Ez idõ szerint e napok a következõk:

Szigorú böjti nap: Hamvazószerdán és Nagypénteken. (Egyszeri étkezés, melyen kívül még kétszer vehetünk magunkhoz valamit erõsítésül; hústól való tartózkodás.)

Hústól való tartózkodás: Nagyböjt péntekjein.

Bûnbánati (vezeklési) nap: Az év többi péntekjein. (Böjt vagy más önmegtagadás, irgalmas jócselekedet, imádság.)

Nincs böjt (illetve bûnbánati nap), ha kiemelkedõ egyházi ünnepet ülünk. Mentesülnek a böjtölés (de nem a bûnbánat egyéb gyakorlatai) alól a nehéz testi munkát végzõk, közétkeztetésben részesülõk.