Lorettó (Loreto) Olaszországban található község, ahol a Szent Család názáreti otthonát (casa sancta) őrzik, amelyet egy legenda szerint angyalok repítettek át Názáretből Lorettóba. A hagyomány szerint Szent Ilona császárné hatalmas templomot építtetett a názáreti ház fölé, amit a Palesztinát elfoglaló törökök leromboltak. A keresztények tehát kiszorultak a Szentföldről, a Szent Háznak azonban nem esett bántódása, mert az angyalok a levegőbe emelték és 1291 májusában elhozták az akkori Magyarországhoz tartozó dalmáciai Tersattoba. A helybeli keresztény hívek elbizakodottsága miatt azonban 3 évvel később az angyalok azt továbbvitték, s letették Recanati melletti babérfa ligetbe, melynek neve Lauretum, (olaszosan pedig Loreto). Az ősrégi hagyomány szerint a loretói szentélyben valóban Szűz Mária názáreti házát találjuk meg. Ezt a tényt megerősítik az újabb történeti, régészeti, művészettörténeti kutatások eredményei is. Szűz Mária názáreti háza két részből állt: az egyik egy sziklába vájt barlang volt,
amelyet a mai napig is tisztelnek, a názáreti Angyali Üdvözlet Bazilikában, a másik pedig az eléje épített ház. Jézus korában Názáretben a házakat barlangok elé építették a hegyoldalba. A hagyomány szerint, amikor a keresztes lovagokat kiűzték Palesztinából, Szűz Mária házának ezen első része került Loretóba (1294. december 10. napján).
Az újabban előkerült adatok áttanulmányozása, a Názáretben végzett régészeti kutatások, a Szent Ház fundamentumának és altalajának 1962-65-ben végzett vizsgálata
valamint nyelvészeti és ikonográfiai tanulmányok alapján egyre inkább beigazolódni látszik az a feltevés, hogy a Szent Ház köveit hajóval szállították Loretóba
az Epiruszban uralkodó Angeli család kezdeményezésére (Angeli=angyalok). Valóban, egy nemrég előkerült 1294 szeptemberéből származó dokumentumból megtudjuk,
hogy Niceforus Angeli epiruszi despota, amikor férjhez adta Ithamar nevű lányát tarantói Fülöphöz, II. Anjou Károly nápolyi király negyedik fiához, gazdag nászajándékot küldött vele, amelynek részeként világosan kitűnnek "a mi Asszonyunk, az Isten Anyja Szűz Mária házából hozott megszentelt kövek".


A XII. században találjuk az első nyomait a Boldogságos Szűzhöz intézett litániának. Eredete a Párizsban fönnmaradt, 1200 körül összeállított rímes litánia, mely valószínűleg a bizánci szertartás akathiszt himnusza(a bizánci liturgiában az Úr Jézus, Szűz Mária, egyes szentek tiszteletére, a halottak emlékére írt, különleges szerkezetű ájtatosság, melyet állva végeznek) hatására készült. A XIII-XVI. századig számos, elég terjedelmes Mária-litánia keletkezett, melyekből a XVI. században kialakult a lorettói litánia,
melyet 1558-ban Canisius Szent Péter Lorettóban hallott énekelni, s azután fölvett kis imádságos könyvébe. A Boldogságos Szűz megnevezései részben a Szentíráson alapulnak, részben azonban még bizánci eredetűek (pl. lelki edény = a Szentlélek hajléka). A litánia szövege az elmúlt évszázadokban fokozatosan bővült. Például IX. Piusz pápa a szeplőtelen fogantatásról szóló dogma kihirdetése után elrendelte, hogy azt a litániába is vegyék bele: "Áteredő bűn nélkül fogantatott királyné". XV. Benedek pápa megengedte, hogy az I. világháború alatt a "Béke királynéja" könyörgést is belevegyék a litániába. XIII. Leó pápa engedélyezte nekünk, magyaroknak a "Magyarok Nagyasszonya" megszólítás besorolását a litánia végére. 1950-ben a "Mennyekbe felvett királyné" megnevezés is bekerült a titulusok közé. A II. vatikáni zsinat után VI. Pál pápa elrendelte, hogy a zsinat mariológiájával összhangban Máriát, mint az "Egyház anyját" is kérjük ebben a közös imádságban.